Intézménymutató:
MTA /Etnikai-Nemzeti/ Kisebbsegkutato Intezet
2007. november 14.
A felvidéki születésű történész, Szarka László, a Magyar Tudományos Akadémia Etnikai-Nemzeti Kisebbségkutató Intézetének igazgatója a vele készült beszélgetésben kifejtette, a Benes-dekrétumok ügyében a jelenlegi szlovákiai ellenzéki és kormánypártok között konszenzus van a tekintetben, hogy ezt a történeti kérdést semmilyen formában sem szabad újra megnyitni, még a szlovákiai magyarok állampolgári egyenjogúságát kétségbevonó esetekben sem. Az elmúlt időszakban példátlanul elmérgesedett a magyar–szlovák államközi viszony, Robert Fico szlovák kormányfő az országból való kitiltással fenyegette meg Sólyom László államelnököt. A pozsonyi parlament szeptember 20-án határozatban megerősítette a II. világháború után született Benes-dekrétumokat. A kelet-közép-európai régióban a rendszerváltás óta többféle kísérlet történt a kétoldalú államközi kapcsolatok rendezésére. Az alapszerződések rendszerének volt konszolidáló hatása. Ennek pozitív hozadékát jelentik a kisebb-nagyobb hatékonysággal működő vegyes bizottságok. Magyarország a közös kormányülések kezdeményezésével, a közös fejlesztési, válságkezelési elképzelésekkel (utóbbiak közé tartozik pl. a Roma Évtized Programja) próbálja a politikailag és gazdaságilag gyorsan integrálódó tér kölcsönös előnyeit láthatóvá tenni. A látványos gazdasági eredményeket felmutató Szlovákia számára a biztos csehországi háttértámogatás lehetővé teszi, hogy a magyarországi kapcsolatokban érzékenyen reagáljon minden negatív jelenségre. A negatív trendben 1989 után csak átmeneti javulásokat lehetett regisztrálni. Az elmúlt fél- egy évben pedig többször is a diplomáciai mélypont felé közelített a két ország viszonya. Ebben a kontextusban a rendezetlen történeti viták, történeti gyökerű kisebbségi sérelmek, lezáratlan államközi problémák (Bős-Nagymaros kérdésére), bármikor elővehetőek, és a lokális etnikai konfliktusokkal párosítva azonnal rendszerbe állíthatóak. A két ország katolikus egyházának 2006. júniusi kölcsönös bocsánatkérése, Sólyom László és Ivan Gasparovic köztársasági elnökök elakadni látszó kezdeményezése, Göncz Kinga és Ján Kubis folyamatos kapcsolattartása jelentheti a továbblépés lehetőségét. Malina Hedvig ügye egyedülállónak tekinthető. Maga a szlovák miniszterelnök szeptember végén kormánya bukását előkészítő akcióként értékelte Malina Hedvig esetét. A saját ügyét mindvégig imponáló bátorsággal kezelő Malina Hedvig valószínűleg akkor jár a legjobban, ha sikerülne teljes egészében depolitizálni, és újrakezdett eljárás keretében végére járni az őt ért fizikai bántalmazásnak. Arra a kérdésre, mi a magyarázata annak, hogy Szlovákia parlamentje törvényerőre emelte a Benes-dekrétumokat, amely alapján Csehszlovákiában a magyarokat és a németeket megfosztották állampolgárságuktól, kitelepítették és kényszermunkára hurcolták őket a kollektív bűnösség elve alapján, Szarka László hangsúlyozta, hogy a Szlovák Nemzeti Tanács láthatóan szeretné néhány szimbolikus döntéssel, törvénnyel korrigálni a két Dzurinda-kormány nyolc éve alatt kialakult toleránsabb nemzetiségpolitikai kontextust. Ennek politikai céljai között az MKP marginalizálása is szerepel. A jelenlegi kormány miniszterelnök-helyettese, a Szlovák Tudományos Akadémia egykori alelnöke, Dusan Caplovic az 1990-es évek végén már könyvet jelentetett meg arról, miként kellene „gátat emelni” az MKP szlovákiai politikai szerepvállalásának. A Selye János Egyetem, vagy a felvidéki magyar közoktatás elleni politikai támadások mögött elsősorban a kormányhoz tartozó nacionalista erő, a Ján Slota vezette Szlovák Nemzeti Párt áll. Egy, Magyarországra, valamint a dél-szlovákiai, kárpátaljai, erdélyi, vajdasági magyar közösségre kiterjedő reprezentatív szociológiai felmérés gyorsjelentése készül el a napokban, amelyet november 15-én mutatnak be. Ebből az látszik, hogy a dél-szlovákiai magyarok egyre nagyobb része tanul meg élni az Európai Unió által kínált munkaerő-piaci, tanulási, kapcsolattartási lehetőségekkel, ugyanakkor egyre tisztábban látja, hogy az Európai Unió önmagában semmit sem old meg. Szarka László Caplovic miniszterelnök-helyettes kérésére elvállalta cseh, lengyel és ukrán kollégákkal együtt a szakértői felkérést a szlovák kormány nemzetiségi tanácsában. A tanács lehetőséget teremt arra, hogy a szakértők különböző kezdeményezéseket tegyenek, amelyek a kisebbségek helyzetének különböző területeiről, a hiányzó jogi szabályozás lehetőségeiről adhatnak konkrét képet. A februárra tervezett első, tényleges munkaülésre szakmai javaslatot fog kidolgozni, amelyek elsősorban a kisebbségi törvény hiányából adódó tisztázatlanságokra, a kisebbségek politikai országos, megyei és lokális képviseletére, valamint a kisebbségi oktatásügy, kultúra helyzetére irányul. /Rostás Szabolcs: Eltüntetni a történelmi csontvázat. = Krónika (Kolozsvár), nov. 14./
2007. november 16.
A Kárpát-medencében élő határon túli magyarok azt az államot, illetve régiót tartják elsősorban hazájuknak, ahol élnek – derült ki a témában készített kutatásból, amelynek eredményeiről november 15-én számoltak be egy budapesti konferencián. Veres Valér, a kutatás egyik vezetője, a romániai Max Weber Társadalomkutató Alapítvány elnöke közölte: a Kárpát Panel 2007 elnevezésű, a kárpát-medencei magyarok társadalmi helyzetével foglalkozó kutatás során 2. 930 – Magyarországról 700, Erdélyből 900, Szlovákiából 600, Vajdaságból 380, Kárpátaljáról 350 – embert kérdeztek meg. A válaszadók közül csak nagyon kevesen tekintik kimondottan hazájuknak Magyarországot. Egyedül a kárpátaljai magyarok közül mondta tíz százalék, hogy Magyarországot tartja hazájának. A megkérdezettek többsége arra a kérdésre, hogy ha szabadon választhatna melyik országban szeretne élni, azt válaszolta: abban az országban maradna, ahol jelenleg él. Megfigyelhető az erdélyi nemzeti identitásszerkezet terén, hogy az erdélyi magyarok körében az otthonosságérzet mindeneknél dominánsabb. Az erdélyi magyarok többsége – mintegy 53 százalékban – akkor is Romániát választaná hazájának, ha szabadon választhatnának. Az erdélyi, a felvidéki és a kárpátaljai magyarokat túlnyomórészt pozitív érzéssel tölti el a magyarsághoz való tartozás. A vajdasági válaszadók 76,5 százaléka viszont azt válaszolta, hogy „szégyennel tölti el” a magyarsághoz való tartozás. A kutatók szerint ennek okát ki kellene vizsgálni. A kutatást a Magyar Tudományos Akadémia Etnikai és Kisebbségkutató Intézete és a Max Weber Társadalomkutató Alapítvány kezdeményezte. /A magyarság ott maradna, ahol jelenleg is él. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 16./ A határon túli magyar közösségek külön csoportként reprezentálják saját országuk magyar közösségét a magyarországi magyarokhoz, valamint országuk nemzeti többségéhez képest is. Veres Valér szerint az erdélyi magyarok otthonosságérzetének egyik fontos összetevője az RMDSZ folyamatos szerepvállalása a román állami intézményrendszerben. Az erdélyi magyarok többsége mind a magyar, mind a román nemzet részének tekinti magát, csak különböző arányban: a magyarnak a megkérdezett erdélyiek 82, míg a románnak 65 százaléka. „Ez a jelenség a kisebbség részéről eddig nem volt tapasztalható, a többi határon túli régióban mindez el sem éri az ötven százalékot, csak Erdélyben figyelhető meg az otthonosságérzetnek ez a típusa és mértéke” – jelentette ki Veres Valér. A magyarországi megkérdezettek nyolcvan százaléka azt válaszolta, hogy az ottani kisebbségeket és a határon túli magyarokat is a magyar nemzet részének tekinti. /Rostás Szabolcs: Egy közösség, két nemzet? = Krónika (Kolozsvár), nov. 16./
2007. november 20.
Az MTA Etnikai és Kisebbségkutató Intézete és a kolozsvári Max Weber Társadalomkutató Alapítvány közös kutatásának eredményeit a romániai magyar sajtó egy része meglehetősen fura módon értékeli. Az egyik legfontosabb kérdés így hangzik: A határon túli magyarok részét képezik-e a magyar, illetve a többségi nemzetnek? Az erdélyi magyarok 82 százaléka szerint a magyar nemzet részét képezik, 65 százalék szerint azonban a román nemzetnek is részét képezik. Ez a megoszlás kettős identitásra vall, az adatok értékelése azonban sokakat félrevezethet. Közismerten két nemzetfogalom van használatban. Az állampolgári nemzetfogalom az állampolgárok alapvetően politikai közösségét nevezi meg, a kulturális nemzetfogalom pedig azt a jobbára állami intézmények által megszervezett kulturális közösséget, amelyekre a maga részéről az állampolgári nemzet politikai élete is alapozható. A zavart az okozza, hogy bizonyos esetekben az állampolgári és a kulturális nemzet csaknem egybeeshet. Teljes egybeesés még az etnikailag leghomogénebb társadalmakban sem lehetséges, az államnak mindig vannak kisebbségben lévő kulturális közösségei. Magyarországon például a jobb és a baloldal merőben eltérő kultúrára, történelemre, s ebből következően eltérő nyelvezetre alapozza önnön „nemzeti identitását”. Ez gyakorta az „állampolgári”, illetve a „kulturális” nemzethez való tartozás agresszív tételezésében jut kifejezésre. A szocialisták és liberálisok szerint kulturális nemzet hívei egy réges-régen meghaladott (hogy ne mondjam: reakciós) nemzetfelfogáshoz ragaszkodnak. A jobboldal az állampolgári nemzetet tekinti szemfényvesztésnek, amelynek voltaképpeni funkciója a magyar kulturális közösség összetartozásának megbontása. A két nemzetfogalom következésként kizárja egymást. Vagy az egyiknek vagy a másiknak örökre el kell tűnnie a „történelem színpadáról”. A határon túli közösségek egyszerre tekintik magukat az állampolgári nemzet és a kulturális nemzet tagjainak. Bizonyos értelemben a magyar állampolgári nemzetnek is tagjai vagyunk, írta Bíró Béla, hiszen – saját intézményrendszerünk hézagossága folytán – kénytelenek vagyunk a magyar állam által működtetett kulturális intézményeket (magyar tévéadók, Írószövetség, könyvtári hálózat, Magyar Tudományos Akadémia stb.) is igénybe venni. Ez azonban még nem tesz bennünket a magyar politikai közösség tagjaivá. /Bíró Béla: Két nemzet, egy közösség. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 20./
2008. március 8.
15 éves a Mentor Kiadó, az évfordulót március 6-án Kolozsváron az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) dísztermében történész-meghívottakkal és könyvbemutatóval összekötött A történelem forrásai, történelemírás és könyvkiadás című vitaesttel ünnepelték meg. A marosvásárhelyi kiadó vezetője, Káli Király István emlékeztetett eddigi kiadványaik három csoportjára: a néprajzi, a történelemtudományi és a szépirodalmi könyvekre. Egyed Ákos EME-elnök kiemelte: a történelemre mai globalizált világunkban is szükségünk van. A Mentor Kiadó eddig 50 történeti címet jelentetett meg. Pál-Antal Sándor negyvenkét évnyi levéltárosi tapasztalatából idézett fel olyan részleteket, amelyek a forráskötetekhez kapcsolódnak. Szarka László, a Magyar Tudományos Akadémia Kisebbségkutató Intézetének igazgatója, a történész felelősségét hangsúlyozta. Szerinte egyre inkább megnő a szerepük a digitális adatbázisoknak, és fontossá vált angol nyelven is hozzáférhetővé tenni a magyar kulturális örökséget. Szabó Miklós kutató a helytörténetírás sajátosságait vázolta. Sipos Gábor EME-alelnök intézménye történelemtudományi kiadómunkáját ismertette. A találkozón bemutatták a kiadó legújabb műveit: Székely Székek a 18. században – Marosszék 1701-1722 között (sajtó alá rendezte Pál-Antal Sándor) és Erdélyi Testamentumok III – Erdélyi nemesek és főemberek végrendeletei 1600-1660 (sajtó alá rendezte Tüdős S. Kinga). /Ö. I. B. : 15 éves a Mentor Kiadó. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 8./
2008. március 10.
Horváth István, a Kisebbségkutató Intézet elnöke, a BBTE Szociológia Tanszékének tanára kifejtette: a Kárpát Panel premiernek számít, hiszen öt országra terjed ki. A kérdőíves kutatás során magyarországiak mellett szlovákiai, ukrajnai, szerbiai és romániai, kisebbségben élő magyarokat kérdeztek meg. Szarka László, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Kisebbségkutató Intézetének igazgatója a Kárpát Panel három pozitívumáról beszélt. Elsőként a kutatásba bekapcsolódni hajlandó külföldi intézményekkel való együttműködés fontosságát emelte ki. Papp Z. Attila szociológus, a budapesti Teleki László Intézet Közép-Európai Tanulmányok Központjának kutatója a kérdőív oktatással foglalkozó részéről beszélt. Veres Valér szociológus, a BBTE Szociológia Tanszékének adjunktusa a Kárpát Panel kutatás által használt fogalmakat elméleti kontextusba helyezte. Kiemelte: a nemzeti identitás sajátosan valamely nemzet meglétét feltételezi, továbbá azt, hogy „a magyar állam nemzetépítési politikájának eredményeként egységes nemzeti ideológia, egységes oktatási rendszer segítségével a nemzeti egységet ténylegesen létre lehetett hozni”. Papp Z. Attila a kutatás eredményeinek a nyilvánosságra hozásáról beszélt. Egyrészt a Transindex internetes portál a történelmi hősöket és az előítéleteket tárgyaló kérdésekre adott válaszok különbözőségét mutatja meg, másrészt a Duna Televíziónak és a Magyar Távirati Irodának a kutatásra vonatkozó anyagát tárgyalta. Szabó Levente, a BBTE Magyar Irodalomtudományi Tanszékének adjunktusa és Kiss Tamás szociológus a kutatás hiányosságait említette. Befejezésként Horváth István a kommunikáció kontextualizálásának fontosságát emelte ki, továbbá elmondta: ezen kutatások kapcsán elsődlegesen „a valóságra ráhelyezett rácsokról kellene beszélni”. /Kárpát Panel – közvélemény kutatás a kárpát-medencei magyarok körében. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 10./
2008. március 29.
Európai Unió, nemzetek és nemzeti kisebbségek címmel nemzetközi konferenciát szervezett Kolozsváron a Sapientia EMTE Európai Tanulmányok Tanszéke, a Babes–Bolyai Tudományegyetem Politológia Tanszéke, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Kisebbségkutató Központja és a Kisebbségkutató Intézet. A március 27-i ünnepélyes megnyitót követően másnap elkezdődött a tudományos ülésszak, amelyen jeles magyar, román és külföldi szakemberek, diákok kisebbségvédelmi kérdésekről értekeztek. Európa 47 államában 353 nemzetiségi csoport, etnikai, nemzeti kisebbség él, az unióban pedig nincs egységes álláspont a kisebbségvédelemmel kapcsolatos kérdésekről. Christoph Pan egyetemi professzor, a Dél-Tiroli Népcsoportok Intézet igazgatója szerint elképzelhető, hogy az Európai Unió kisebbségi kérdésekben is kompetenssé váljon. A szakember szerint a kulturális autonómia nem elégséges, ennek területi autonómiával kell kiegészülnie például a Székelyföldön. A professzor nem érti, miért ne lehetne a Székelyföld Románia Dél-Tirolja? /Kerekes Edit: Miért ne lehetne Székelyföld Románia Dél-Tirolja? = Szabadság (Kolozsvár), márc. 29./
2008. szeptember 5.
Csökkent a határon túli magyar fiatalok száma a magyarországi, illetve budapesti egyetemeken. A magyarországi felsőoktatásba jelentkező külföldi állampolgárok száma 2001 és 2008 között 2554-ről 1730-ra csökkent, ez 32 százalékos csökkentést mutat, fejtette ki Papp Z. Attila szociológus, az MTA Kisebbségkutató Intézetének tudományos munkatársa. 2006–2007-ben 3294 román és 2296 szlovák állampolgár tanult Magyarországon, 2007–2008-ban 3133, illetve 2178. Az utóbbi két évben az összes Magyarországon tanuló doktorandus mintegy fele román, és mintegy 10–11 százaléka szlovák állampolgár. A vajdasági (szerbiai állampolgárok) kivételével a többi kisebb határon túli magyar lakta régió hallgatói aránya is csökkent az utolsó két évben. Ugyanakkor az erdélyiek esetében a magyarországi tudományos képzések iránti kereslet – összehasonlítva a többi határon túli magyar régióval – a legmagasabb. A magyarországi továbbtanulási hajlandóság csökkenése elsősorban az erdélyi, helyi felsőoktatási kínálat bővülésével magyarázható, ami az összes határon túli nagyobb régió esetében érvényes. Az erdélyi magyar felsőoktatásnak eleget kell tennie a román jogszabályi kötelezettségeknek (pl. akkreditációs elvárások). A magyar nyelvű felsőoktatás sohasem kerülhet ki az erdélyi magyar–román vagy adott esetben a magyar–magyar politikai erőtérből. A magyar nyelvű felsőoktatás az elmúlt években szintén az eltömegesedés irányába fejlődött, ami természetes, elkerülhetetlen jelenség. A magyar nyelvű felsőoktatást a koordináció hiánya jellemzi: a meghatározó egyetemi szereplők kis mértékben működnek együtt, amelynek hatására különböző szakok párhuzamosan is működnek, illetve intézmények új szakokat „ráindítanak” egy másik intézmény már létező kínálatára. Ez leginkább a BBTE és Sapientia-EMTE játszmáiban figyelhető meg, de példák vannak a magyarországi kihelyezett tagozatok esetében is. Az intézményi elképzelések nem számolnak a csökkenő demográfiai trendekkel, illetve a mindenkori anyagi források (mindenkori) szűkös voltával. Az állami egyetem (a BBTE például) piacorientált magánintézményként (is) működik, az erdélyi magyar magánegyetemek „állami” egyetemként mesterségesen alacsonyan tartott tandíjakat tartanak fenn. Az 1990-es évek elején tapasztalható mérnöki szakok presztízsvesztesége mára megszűnt, és mindkét országban keresettek a mérnökök, a pedagógusi, jogász és gazdasági végzettségűek tekintetében pedig egyfajta telítettség tapasztalható. A demográfiai csökkenéssel összefüggő hallgatókért folytatott harc Magyarországon és Romániában is élesebbé fog válni. /Nagy-Hintós Diana: „Az erdélyi magyar nyelvű felsőoktatás sajnos sohasem kerülhet ki az erdélyi magyar–román, vagy a magyar–magyar politikai erőtérből” = Szabadság (Kolozsvár), szept. 5./
2008. november 6.
Az 1952–1960 között működő Magyar Autonóm Tartomány (MAT) olyan volt, mint egy „kulturális üvegház”: az átlagos székely ember úgy élte meg a MAT létezését, mint természetes állapotot, és ha nem is tetszett neki a szovjet nyomásra, Sztálin közreműködésével nyert autonómia, logikusnak tartotta a kétnyelvűséget és a magyarok részvételét a közigazgatásban – hangzott el november 4-én Csíki Székely Múzeumban, ahol négy kisebbségtörténeti könyvet mutattak be. Sztálin a székelyeknél. A Magyar Autonóm tartomány története (1952–1960) /Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 2008/ címmel Stefano Bottoni történész írt könyvet, akinek kutatási területe a kelet-európai kommunista rendszerek politika- és társadalomtörténete. Az első világháború után kisebbségi helyzetbe került magyar közösségek történetét foglalja össze a Bárdi Nándor, Ferdinec Csilla és Szarka László szerző trió Kisebbségi magyar közösségek a 20. században /Gondolat–MTA Kisebbségkutató Intézet, Budapest, 2008/ című kötete, melyet Bárdi Nándor mutatott be. Gidó Attila Úton. Erdélyi zsidó társadalom- és nemzetépítési kísérletek (1918-1940) /Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 2008/ című könyvéből kiderül, hogy az első világháborúig az erdélyi zsidóság 70 százaléka magyar identitásúnak vallotta magát, 1940-re viszont csökkent az arány, egyre többen vallották zsidónak magukat, amiben valószínűleg a cionista mozgalmak is szerepet játszottak. László Márton publikálta Máthé János autodidakta helytörténész Magyarhermány kronológiáját, amelybe a földműves naponta megírta, mi történt a faluban. /Máthé János: Magyarhermány kronológiája 1944–1964. Közreadja Márton László, Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 2008/ A négy kisebbségtörténeti könyvet a négy fiatal történész november 7-én a kolozsvári Kriza János Néprajzi Társaság székházában is bemutatja. /Sz. N. : Kisebbségek története. = Krónika (Kolozsvár), nov. 6./ Bárdi Nándor a Kisebbségi magyar közösségek a 20. században című kiadványról kifejtette: Kényszerszülte magyar kisebbségekről írnak a kötet szerzői, akárcsak a dél-tiroli németeket, politikai döntés hozta létre valamennyit Erdélyben, a Felvidéken és a Vajdaságban. Közösségépítő elképzelésekkel kell keresni itt és most a megmaradás útjait – összegezte a tanulmányokból leszűrhető következtetést. Stefano Bottoni neve nem ismeretlen olvasóink előtt, a szekuritátés iratcsomók közlésével nemegyszer nagy vihart kavart. Stefano Bottoni Bolognában született (1977), ott szerzett egyetemi diplomát, majd doktori fokozatot. Jelenleg a Magyar Tudományos Akadémia Kisebbségkutató Intézetének külső munkatársa. Kutatási területe a szovjet mintájú kelet-európai államszocialista rendszerek politika- és társadalomtörténete. A Sztálin a székelyeknél kötet alapját a szerző olasz nyelvű doktori disszertációja képezi, jelen kötet annak átdolgozott és bővített kiadása. A Magyar Autonóm Tartományt (MAT) Sztálin kifejezett sürgetésére hozták létre. Olyan volt, mint egy kulturális üvegház hangsúlyozta Stefano Bottoni: „A MAT-ban otthon érezhette magát a többségben élő magyar közösség, mivel az oktatási és kulturális intézmények, színházak, művelődési házak és néptánccsoportok kiemelkedő szerepet játszottak a magyar/ székely identitástudat megőrzésében, annak ellenére, hogy ezeket a kommunista ideológiai sémák alapján működtették. Az átlag székely ember úgy élte meg a Magyar Autonóm Tartományt, mint valamilyen természetes állapotot. Ha nem is tetszett neki ez a Sztálin közreműködésével nyert »autonómia«, logikusnak és jogosnak tartotta a kétnyelvűséget, a magyarok részvételét a közigazgatásban, az érvényesülési lehetőségeket. Az osztályharc durva és embertelen voltát elítélte, de azt is látta, hogy ez a »szocialista« világ, ami a Székelyföldön épül, elfogadhatóbb és kevésbé idegen számára, ha őt anyanyelvén szólítja meg. ” /Borbély László: Történelmi könyvek bemutatója a Mikó-várban. Kisebbségi sors: küzdelem a megmaradásért. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 8./
2008. november 13.
Az utóbbi időben több szerző foglalkozott a különböző magyar kisebbségek történetével és az 1918-at követő kilencven évben a többségi országban betöltött szerepükkel. A Bárdi Nándor, Fedinec Csilla és Szarka László által szerkesztett Kisebbségi magyar közösségek a 20. században /Gondolat Kiadó, Magyar Tudományos Akadémia Kisebbségkutató Intézete, Budapest/ című kötetet múlt héten mutatták be Kolozsváron. Ez az első olyan munka, amely együtt tárgyalja a hét határon túli magyar kisebbségi közösség történetét, összehasonlítja azokat, illetve egy magyarországi és egy közép-európai viszonyrendszerben helyezi el. A kötet célja a jelenlegi kutatások minél színvonalasabb összefoglalása. A könyv forrásokat, kislexikon magyarázatokat, kronológiát és irodalomjegyzéket is hoz – mondta el Bárdi Nándor, a kötet egyik szerkesztője. A 29 szerzőből 18 határon túlról származik, tehát nem jogos az a kritika, hogy ez a könyv miért Budapesten készült. Budapesten van egy olyan intézet, amelynek a kisebbségkutatás fő profilja. Problémaként merült föl az, hogy a kötet túlságosan a nemzetállamok történetén keresztül látja a kisebbségek történetét. Ezek a nemzetépítések voltak azok, amelyek meghatározták a közösségek létrejöttét és fejlődését. Ténykérdés, hogy a határon túli magyar kisebbségi közösségek kulturális öröksége alapvetően az 1918 előtti Magyarország történeti örökségén alapul. A ’90-es években a határon túli magyar közösségek egyik kulcsproblémája, hogy a nagyvárosi közegben jelentősen csökken a közösségek pozíciója és a magyar kulturális, közösségi élet egyre inkább kisvárosokba szorul, megnő a falusi életvilágok szerepe. A másik változás, hogy az adott országon belüli középosztályosodásban, a magyarok alulreprezentálnak tűnnek. Fontos probléma a migráció kérdése. Magyarország nem tudja megtartani a jól képzett migráns munkaerőt. Társadalmi probléma a magyarul beszélő romák integrációjának problémája. Kelet-Szlovákiában, Kárpátalján és a Maros és Kovászna megyében a magyar oktatási intézményrendszernek ez a legnagyobb kihívása. Bárdi Nándor szűkebb kutatási területe a két világháború közötti romániai magyar kisebbség története, a kötetben emellett az 1989 utáni romániai magyar kisebbségekkel, illetve a budapesti kormányzatok különböző korszakokban lejátszódó magyarságpolitikájával is foglalkozott. László Mártonnal vizsgálta a kollektivizálás és a mezőgazdaság átalakulását, Fedinec Csillával és Papp Z. Attilával pedig a ’89 utáni tudományos élet, irodalom és kultúra változását. 2009-re várható a könyv angol nyelvű változata. Az Európai Unióban a kollektív jogok felvetése az iszlám fundamentalista törekvéseket juttatja a politikusok eszébe. A kettős állampolgárság kérdése pedig az oszétiai beavatkozás után egyértelműen biztonságpolitikai, destabilizációs félelmeket vet fel. Az EU-nak nincs kisebbségpolitikája, ezen a területen lehet valamit kezdeni. Ha valaki kérne egy listát arról, hogy a kisebbségeket Romániában vagy Szlovákiában milyen nyelvi diszkrimináció érinti, nem tudnánk előállni vele, a román vagy szlovák jogszabályokat ilyen szempontból nem dolgozták fel. A másik kulcsterület az önkormányzati mező. Ma a romániai magyarság jelentős része magyar vezetésű önkormányzatok hatókörében él. Milyen ezeknek a hatékonysága és problémamegoldó képessége? -Bárdi Nándor felhívta a figyelmet a romániai magyar kutatók, Gagyi József, Hermann Gusztáv, Horváth István, Kiss Tamás, Oláh Sándor, Papp. Z. Attila, Pozsony Ferenc, Péter László, Tánczos Vilmos, Veres Valér és mások kutatásaira. /Ferencz Zsolt: Kisebbségi magyar közösségek a 20. században. Interjú Bárdi Nándor történésszel, a Teleki László Intézet munkatársával. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 13./
2008. december 12.
1868. december 5-én fogadták el az Eötvös József és Deák Ferenc által megalkotott első európai nemzetiségi törvényt: ennek jegyében kétnapos kisebbségtörténeti konferencia kezdődött Kolozsváron. A 140 év kisebbségi kormányzás Közép- és Kelet-Európában címmel rendezett előadássorozat résztvevői: a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet, az Erdélyi Múzeum-Egyesület, a Kolozsvári Akadémiai Bizottság, a budapesti Etnikai-Nemzeti Kisebbségkutató Intézet és a Babes–Bolyai Tudományegyetem Történelem-Filozófia Kara. /(F. Zs): Kisebbségtörténeti konferencia. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 12./
2008. december 12.
A novemberben megrendezett XIV. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár egyik legjelentősebb újdonsága volt Stefano Bottoninak Sztálin a székelyeknél című kötete. (Megjelent a csíkszeredai Pro Print Könyvkiadónál a Múltunk könyvek sorozatban; sorozatszekesztő: Bárdi Nándor.) A kötet eligazító alcíme: A Magyar Autonóm Tartomány története (1952–1960). A fiatal olasz történész, Stefano Bottoni, aki 1977-ben született Bolognában, s az ottani egyetemen szerzett diplomát 2001-ben, majd doktori fokozatot 2005-ben, szülővárosában tanított megbízott előadóként; jelenleg a Kelet-Piemont Egyetem kutatója és a Magyar Tudományos Akadémia Kisebbségkutató Intézetének külső munkatársa. Pályájának kezdete óta lankadatlan érdeklődést tanúsít az erdélyi magyarság huszadik századi sorsa, s ezen belül különösképpen a székelység iránt. Véleménye szerint a MAT hajdani létrehozásáról, szűk nyolcesztendős történetéről, megszüntetésének körülményeiről eleddig magyar nyelven is csak elvétve születtek érdemleges tanulmányok, szükséges volt összegzés elkészítése. Könyve születéséről Bottoni így vall az Előszóban: „A kötet alapját egy 2002–2004 között elkészített olasz nyelvű disszertációm képezi, melyet a bolognai Egyetemen védtem meg 2005 májusában. 2007 őszén olasz nyelven jelent meg ennek meglehetősen átdolgozott változata (Transilvania rossa. Il comunismo romeno e la questione nationale. 1944–1965. Roma. Carocci Editore.) Az eredeti kézirat magyar nyelvre való átültetése során azonban kiderült, hogy az olaszból való visszafordítás nem elégítheti ki az olvasóit: új, adatokban gazdagabb és a magyar autonómia történetére fókuszáló kötetre van szükség. Hosszú és bonyolult folyamat eredményeként született meg az itt olvasható kötet. ”Nagy Pál nem történész, Stefano Bottoni könyvét a szóban forgó történések egy részének közvetlen ismerőjeként vizsgálta. Az Igaz Szó szerkesztőjeként 1956-ban egyike volt a szellemi forrongások résztvevőinek, többek között annak a megalázó kihívásnak is, hogy a magyarországi forradalmat elítélő nyilatkozat aláírására kényszerítették őket. (Később ezt az aláírást négyen visszavonták – számot vetve a legsúlyosabb következményekkel.) Érzékelhető volt a kommunista párt, a kormányzat nacionalista, beolvasztó célzatú politikája a MAT létezésének éveiben is. A kegyes „sztálini ajándék”, ahogyan Bottoni találóan jelezte a Magyar Autonóm Tartomány létrejöttének lényegét, sokak számára olyan illúziókat szült, hogy ilyenképpen megoldódott Erdély földjén az úgynevezett nemzetiségi kérdés. Bottoni éveken át kutatott a romániai levéltárakban, gyűjtögette, tanulmányozta a Magyar Autonóm Tartományra vonatkozó dokumentumokat, megnézte a korabeli sajtókiadványokat. (Előre, Igaz Szó, Igazság, Korunk, Scinteia, Utunk, Vörös Zászló stb.) Hatalmas forrásanyag birtokában kereste a választ arra, hogy mi volt a Magyar Autonóm Tartomány, és milyen emlékezet maradt róla ötven év távlatából? Bottoni leszögezte, a sztálini autonómiát kirakatnak, magyar gettónak lehet tekintetni. Szerinte a MAT létrehozása teljesítette egy városnak, Marosvásárhelynek a kulturális-gazdasági központ szerep iránti vágyát. Bottoni tehát elsősorban a levéltárakban fellelhető dokumentumokra épített. Nagy Pál némiképpen mellőzöttnek érezte a korabeli emberi vonatkozások bemutatását, a székelyföldi autonómia mindennapi életének meghatározó jegyeire való utalásokat. A korszak szellemi életét, kulturális arculatát illetően körültekintőbb, árnyaltabb megközelítést igényelt volna ez a bonyolult kérdéskör. A fennmaradt dokumentumok egy részét csakis kellő kritikával, megfelelő tárgyismerettel lenne célszerű kézbe vennie, használnia egy történésznek. Bottoni közölte például annak a jegyzőkönyvnek levéltárban őrzött szövegét, amelyet a marosvásárhelyi írókkal, szerkesztőkkel 1956. október 24-én tartott gyűlésről vettek fel. Ebben olvasható, hogy a gyűlésen jelen volt – többek mellett – Tompa László és Tomcsa Sándor is Székelyudvarhelyről. Valójában sem Tompa, sem Tomcsa egyetlen alkalommal sem volt jelen azokon a gyűléseken, amelyeket ezekben a napokban tartottak Marosvásárhelyen. Mégis: a nevük is szerepel a második, november 4-i gyűlés után született, Lelkiismeretünk parancsszava címet viselő levéltári nyilatkozatban is. Azonban a jegyzőkönyv levéltári példányának élén kézírással ez a feljegyzés olvasható: „A jegyzőkönyvvezető hiányzott. ”Mennyiben lehet hitelesnek tekintetni egy olyan jegyzőkönyvet, amelyet utólag „valakik” fabrikáltak? Továbbá: a Lelkiismeretünk parancsszava című levél-nyilatkozat köztudomásúlag nem jelent meg a központi magyar napilap, az Előre hasábjain, amelynek akkori főszerkesztője, Robotos Imre – írja Bottoni – „állítólag megtagadta a nyilatkozat közlését, mivel az aláírók közül ketten, Sütő András és Gálfalvi Zsolt arra kérték, törölje nevüket, mert ők »szolidaritást vállalnak a magyar ifjúsággal«. ”Ezzel szemben az az igazság, hogy a nyilatkozatról aláírásunkat négyen vonták vissza /köztük a cikkíró, Nagy Pál is/, s Robotos nem „állítólag”, hanem ténylegesen megtagadta a közlést. Ezt írta meg Sütő Andrást Szemet szóért című naplókötete Egy októberi éjszakának aknamezején című fejezetében: „Érthető, hogy ’56 októberének eseményei folytán a belügy megbízottai minden lépésemet figyelni kezdték. Ugyanúgy három barátomat is, akik közös szellemiségű politikai fellépésekben a következők voltak: Gálfalvi Zsolt, Nagy Pál, Oláh Tibor. (…) A mi levelünk pedig jogos sérelmekből támadt, ám ellenforradalomba torkolló katasztrófát emlegetett többek között. – Négyen ültünk lakásomon a rádió előtt: Gálfalvi Zsolt, Oláh Tibor, Nagy Pál és jómagam. Késő este volt már. Azonnal fölhívtam telefonon Robotos Imrét, közöltem vele, hogy négyünk nevét törölje a levél aláíróinak névsorából. A levél nem a valót mondja, nem vállaljuk… (…). ”Bottoni nem vette figyelembe Sütő András hiteles emlékezését. Kár, hogy Stefano Bottoni Sztálin a székelyeknél című kötetében az úgynevezett Földes-ügy kapcsán ezúttal sem fogalmazott kellő körültekintéssel. (2005-ben A hatalom értelmisége – az értelmiség hatalma című tanulmánya erről az „ügyről” heves vitát váltott ki a sajtóban. Nincs jele annak, hogy ezúttal lényegbevágóan hasznosította volna az akkori helyreigazító, kritikai véleményeket.) 1958 őszén Földes Lászlót eltávolították az Utunk főszerkesztői székéből. Előzőleg tanulmányt közölt lapjában Irodalomunk eszmei tisztaságáért címmel, s ebben súlyosan elmarasztalta – pártos érveléssel – nem csak az Utunkat, de különösképpen az Igaz Szót, túlzott „liberalizmussal” és „nacionalizmussal” vádolva ezeket a kiadványokat. Erre a Földes-tanulmányra többen reagáltak; az Igaz Szó főszerkesztője, Hajdu Győző terjedelmes (25 gépelt oldalas) feljelentést küldött Bukarestbe 1958. augusztus 20-án a Román Munkáspárt Központi Bizottságához. (Hajdu feljelentésének teljes szövege megtalálható a marosvásárhelyi Állami Levéltárban. Bottoni nem vette figyelembe ezt a perdöntő jelentőségű dokumentumot.) Feljelentésében Hajdu Győző utal arra is, hogy 1956 őszén Marosvásárhelyen „Sütő András, Gálfalvi Zsolt, Nagy Pál, Oláh Tibor, akik akkoriban Földes László közvetlen baráti köréhez tartoznak és ők is szembehelyezkedtek a marosvásárhelyi kommunista írók magatartásával” – épp úgy, mint Kolozsváron például Marosi Péter, Bajor Andor, Fodor Sándor, Kányádi Sándor és mások. Ennek ellenére a Sztálin és a székelyek című könyvében Bottoni így fogalmazott: „A marosvásárhelyiek, Hajdu Győző és a körülötte csoportosulók (Sütő András, Gálfalvi Zsolt, Nagy Pál, Papp Ferenc, valamint az idősebb Kovács György), úgy gondolták, ha Bukarest mellé állnak a kolozsvári magyar elit elleni harcban, nemcsak egyéni pályafutásukat alapozzák meg, hanem az autonóm tartomány számára is erős politikai pozíciót biztosítanak. ”Hajdu Győző feljelentését azonnal eljuttatta a belügyi szervekhez, a Földes elleni hadjáratban tehát Hajdu Győző volt a fővezér, nem pedig Sütő András, vagy valaki más, ahogyan a 2005-ös vita némely hangadói (élükön épp Stefano Bottonival) ezt állították. A Hét hetilap berkeiben 2005-ben Sütő András lejáratása, rágalmazása volt a legfőbb szerkesztői célkitűzés. Most azonban itt lett volna az alkalom a valóságnak, a tényeknek megfelelő helyreigazításra. /Nagy Pál: Egy „ajándék” története. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 12. / Emlékeztető: Stefano Bottoni: A hatalom értelmisége – az értelmiség hatalma. A Földes László-ügy. = A Hét (Marosvásárhely), 2005. február 17. / Parászka Boróka főszerkesztő: Fegyelmezett csend. = A Hét (Marosvásárhely), 2005. február 17. / Ezzel a két írással kezdődött az A Hétben zajló vita.
2008. december 15.
Kisebbségtörténeti konferenciát tartottak múlt héten az 1868-ban elfogadott első európai nemzetiségi törvény 140. évfordulója alkalmából. A kétnapos előadás-sorozatot a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet, az Erdélyi Múzeum-Egyesület, a Kolozsvári Akadémiai Bizottság, a budapesti Etnikai-Nemzeti Kisebbségkutató Intézet és a Babes–Bolyai Tudományegyetem szervezte. Szarka László, a Magyar Tudományos Akadémia Etnikai-Nemzeti Kisebbségkutató Intézetének elnöke kifejtette, Kelet-Közép-Európában a 19. században megszületett nemzetállamok saját önképüket és a területükön élő nemzeti kisebbségek helyzetét kívánták rögzíteni. Az 1868-as nemzetiségi törvény korát megelőző szintű volt. A minták hiányában Eötvös József, a korszak európai szintű felkészültséggel rendelkező szakértője, hatalmas apparátussal látott ehhez a feladathoz. Deák Ferenc ezt a felkészültséget próbálta az állam iránt érzett felelősséggel párosítani. Az 1868-as törvény nagy problémája, hogy nem később módosították: a törvény ötven éven keresztül ugyanaz volt. Később egyfajta asszimilációs folyamat indult el (iskolai, közigazgatási, kulturális-nyelvi magyarosítás, stb.), amely minden 20. századi nemzetállamot sorra megkísértett. A plurális demokrácia megköveteli, hogy etnikai értelemben is plurálisak, demokratikusak legyenek a nemzetállamok. A mai Magyarország tizenhárom történeti kisebbséggel rendelkezik. Magyarországon hiányzik a kisebbségek parlamenti képviselete, még nem sikerült megbirkózni ezzel a feladattal. A román parlamentben a tizenkilenc kisebbség nem okozott olyan problémát, mint amilyen következmények például Szlovéniában születtek, amikor a magyar vagy az olasz képviselőnek kellett kiélezett helyzetben döntenie, és ez a döntés visszahárulhat az adott kisebbségre. /Ferencz Zsolt: Magától nem teremtődik meg a nemzeti egyenjogúság” Beszélgetés Szarka Lászlóval, az MTA Etnikai-Nemzeti Kisebbségkutató Intézetének elnökével. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 15./ A romániai kisebbségi törvények semmit sem érnek – hangzott el Székely István Gergő előadásában, a Száznegyven év kisebbségi törvényhozása Közép- és Kelet-Európában című konferencián, Kolozsváron. A szakértők egyetértettek abban, hogy a kisebbségi törvények sok esetben nem érik el céljukat. A kisebbségkutató intézet egy még nyilvánosságra nem hozott felmérése szerint a romániai magyarok 66 százaléka érzi úgy, hogy kevés joggal rendelkezik, a románok 51 százaléka úgy vélekedik, hogy a kisebbségeknek épp elegendő jogokat biztosít az állam, és 23 százalékuk szerint túlzottan sok joguk van a kisebbségeknek. /Hideg Bernadette: Nem érnek célt a kisebbségi jogszabályok. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 15./
2009. április 11.
Kisebbségtörténeti képzést szervez jövő héten az árkosi Európai Tanulmányok Központjában és a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban a Jakabffy Elemér Alapítvány, Kovászna Megye Tanácsa, a Babes–Bolyai Tudományegyetem Történelem–Filozófia Kara és a Magyar Tudományos Akadémia Kisebbségkutató Intézete. A képzés célja a romániai magyar kisebbség történetére vonatkozó kutatások ismertetése, a helyi kutatómunkák segítése. Az előadások témái a romániai magyar kisebbség történetével kapcsolatosak, szó esik egyebek mellett az 1867-es uniós és Erdély integrációjának nehézségeiről, a 20. század gazdaságszervezési törekvéseiről, a szász gazdaságépítésről Erdélyben, a zsidóság útkereséséről, a második világháború utáni magyar–román kapcsolatokról, a Magyar Autonóm Tartomány történetéről, a Ceausescu-rezsim magyarságpolitikájáról, a budapesti kormányzatok Erdély-politikájáról. Az előadások mellett a négynapos rendezvény alatt bemutatkozik az Örökségünk folyóirat. /Farcádi Botond: Kisebbségtörténeti képzést tartanak. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 11./
2009. április 15.
Vida Gábor író mondta el véleményét a romániai felsőoktatási rendszerről Gyalázatos az a rendszer, ahol diplomát szerezni pénz kérdése /Szabadság, márc. 21./ címmel. Erre reagált Papp Z. Attila szociológus, az MTA Kisebbségkutató Intézetének tudományos munkatársa. Sok mindenben egyetért Vida Gáborral egyetemi látlelet ügyben, de Papp Z. Attila szerint ez kihívás, amelyet kezelni kell. A mai felsőoktatás eltömegesedett, ez új kihívást jelent. Az oktatási rendszerek az egyik legnehezebben reformálható társadalmi entitások. Nagyon fontos, hogy minél több felsőoktatási intézménnyel kapcsolatos döntési kompetencia helyi szintre kerüljön. Papp Z. Attila nem értek egyet Vidával azzal, amit az interjú címében is szerepel, miszerint „gyalázatos az a rendszer, amelyben diplomát szerezni pénz kérdése”. Ugyanis soha nem létezett olyan rendszer, amelyben diplomát szerezni ingyen lehetett volna. Az oktatókat, a képzést az állam kifizette, a hallgatónak pedig saját egzisztenciájukat biztosítaniuk kellett. Nem biztos, hogy az ingyenes képzés növeli a minőséget. A jelenlegi román felsőoktatási rendszer nem sokban különbözik más közép-európai rendszerektől, 1989 óta a felsőoktatásban tanulók száma mintegy megötszöröződött. Nem megoldott az eltérő igényű hallgatók kezelésére. A hangsúlyt elsősorban olyan kompetenciákra, készségekre kell helyezni, amelyeket a későbbiekben minél hosszabb ideig gyümölcsöztetni lehet. Papp Z. Attila /sz. Gyergyószentmiklós, 1969/ 1996-ban végzett a Temesvári Nyugati Egyetem szociológia szakán, majd 2006-ban a budapesti ELTE-n védte meg doktori disszertációját. Budapesten él, az MTA Kisebbségkutató Intézet munkatársa, a Regio című folyóirat szerkesztője, több önálló kötet, és több mint 80 tanulmány szerzője magyar, angol és román nyelveken. /Ferencz Zsolt: A mai felsőoktatásnak az a célja, hogy mindenki találja meg benne a helyét” Beszélgetés Papp Z. Attila szociológussal, az MTA Kisebbségkutató Intézetének tudományos munkatársával. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 15./
2009. április 16.
A Jakabffy Elemér Alapítvány, a Kovászna Megyei Tanács, a Babes–Bolyai Tudományegyetem Történelem–Filozófia Kara és a Magyar Tudományos Akadémia Kisebbségkutató Intézete április 15–18. között az árkosi Európai Uniós Tanulmányi Központban konferenciát tart a romániai magyar kisebbség történetére vonatkozó kutatásokról. A konferencia első napján Hermann Gusztáv A székely virtuális történelem problémái, Pál Judit Az 1867. évi unió és Erdély integrációjának nehézségei, Bárdi Nándor Töréspontok és törésvonalak a romániai magyar kisebbség történetében (1918–1989) címmel tartott előadást. Este a Címerek golgotája és a Nyílt kártyákkal – Király Károly portréja című történelmi dokumentumfilmeket mutatták be. Az április 16-i programban Hunyadi Attila (Magyar gazdaságszervezési törekvések Erdélyben a XX. század első évtizedében), Egry Gábor (A szász gazdaság és nemzetépítés Erdélyben a XX. század első felében), Gidó Attila (Az erdélyi zsidóság útkeresése a XX. század első felében), Bárdi Nándor (Az Országos Magyar Párt és a Magyar Népközösség) előadásai hangzanak el. Este megtekinthető Zágoni Balázs Képzelt forradalom című dokumentumfilmje. Április 17-én Egry Gábor és Oláh Sándor Erdély 1940–1944 között, Lönhart Tamás A Magyar Népi Szövetség címmel tart előadást, Gagyi József és Novák Zoltán a Magyar Autonóm Tartományról értekezik, Vincze Gábor A román–magyar kapcsolatok a második világháború után címmel tart vitaindítót, este lesz Ablonczy Balázs Tévhitek, mítoszok és legendák Trianonról című előadása. Április 18-án Novák Zoltán A Ceausescu-korszak magyarságpolitikája, Bárdi Nándor A budapesti kormányzatok Erdély-politikája című előadása után könyvbemutatók lesznek. Bemutatják többek között Egry Gábor: Nemzeti védgát vagy szolid haszonszerzés? Az erdélyi szászok pénzintézeti rendszere és szerepe a nemzeti mozgalomban (1835-1914) (Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 2009) és Nagy Mihály Zoltán, Olti Ágoston: Érdekképviselet vagy pártpolitika? – Iratok a magyar népi szövetség történetéhez 1944-1953 (Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 2009) című könyvet. /Sylvester Lajos: Kisebbségtörténeti konferencia Árkoson. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 16./
2009. április 17.
A romániai magyar nemzeti kisebbség történetére vonatkozó újabb kutatási eredmények átadása az egyik célkitűzése annak a kisebbségtörténeti képzésnek, mely az árkosi Európai Tanulmányok Központjában zajlik a napokban. Az első két előadás témája kissé eltért a meghirdetettől, de fontosnak tartották beszúrni, hiszen ezekkel kapcsolatban tévhitek forognak közszájon. Hermann Gusztáv Mihály székelyudvarhelyi történész a székely eredet körül fennforgó tévhiteket igyekezett eloszlatni, előadása a Csíki Székely Krónika hamisságának bizonyításával. A sepsiszentgyörgyi származású Pál Judit kolozsvári történész, docens Magyarország és Erdély 1867-ben bekövetkezett egyesülése körülményeinek hátterére világított rá. Bárdi Nándor, az MTA Kisebbségkutató Intézetének munkatársa a romániai magyar kisebbség történetében bekövetkezett töréspontokat járta körül. Bárdi Nándor Trianon után a párhuzamos nemzetépítések közé záródott közösség különböző korszakokbéli lehetőségeiről, eredményeiről vagy eredménytelenségeiről nyújtott vázlatot. Előadása érintette, 1996–98 között az RMDSZ-ben a kulturális elit helyét átvették a vidéki gazdasági érdekcsoportok, vagy az RMDSZ a kampányokban nem szólítja meg a munkásságot, pedig Marosvásárhelyen is, Kolozsváron is ez a réteg teszi ki a nemzeti közösség zömét. Bárdi a történelemtanárok figyelmébe ajánlotta a romániai magyar adatbankot, mely a világhálón elérhető. Kolumbán Zsuzsanna, a Hargita Megyei Kulturális Forrásközpont által kiadott negyedéves folyóiratot, az Örökségünket mutatta be. /Szekeres Attila: A virtuális székelyektől az RMDSZ-ig (Kisebbségtörténeti képzés). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 17./
2009. április 25.
Dr. Bárdi Nándor, a Magyar Tudományos Akadémia Kisebbségkutató Intézetének munkatársa rendkívül sokrétű kutatási területeiről készült tanulmányai, az általa szerkesztett kiadványok, kötetek, az erdélyi és általában a határon túli magyarság történetének tanulmányozása és iskolai oktatása vonatkozásában megkerülhetetlenek. Április 15–18. között az árkosi–sepsiszentgyörgyi kisebbségtörténeti képzés fő szervezője volt. Két kiadványsorozat van, az egyik Források a romániai magyar kisebbség történetéhez, a másik a Múltunk könyvsorozat. A marosvásárhelyi Borsos Tamás Egyesület összefogja a fiatal társadalomkutatókat. Erdélyben mintegy százhúsz olyan középiskola van, mely érettségi bizonyítványt is ad. Erdély százötven településén él a romániai magyarság 82,5 százaléka. A tavaly megjelent Kisebbségi magyar közösségek a 20. században c. kötetet bemutatták. Kedvező változás, hogy lehet kutatni. Egy-két év előtt még nem volt magyar vagy magyarul is tudó erdélyi levéltáros. Most pedig Nagybányán, Kolozsváron, Marosvásárhelyen és Sepsiszentgyörgyön van magyar levéltáros. Nincsenek állandó magyar levéltári kutatók Bukarestben. Bukarestben, az Országos Levéltárban most került elő a Consiliul Dirigent, a Kormányzó Tanács anyaga, ez városokra lebontott, négy-ötszáz oldalnyi anyag. Ez annak a lenyomata, hogy miként történt az impériumváltás. Ezt még soha senki nem nézte át. Más példa: Romániában a kisebbségi ügyekkel 1920-tól 1947–48-ig, a béketárgyalásig foglalkozott egy román szakértő, akinek az egész hagyatéka előkerült Bukarestben. Ez több folyóméter. Nincs feldolgozva, de már lehetne kutatni. Az előadáson bemutatták a Transindex levéltárkatalógust. Meg tudták szerezni Bukarestből az összes erdélyi levéltár leltárát, ezt felrakták internetre, a Transindexre. Bárdi kitért arra is, hogy minden évben van nyáron Szelterszfürdőn egy társadalomtudományi tábor, ahol ugyanez az előadói kör együtt van az etnológusokkal, néprajzosokkal, irodalmárokkal és így tovább. A Magyar Autonóm Tartományról Stefano Bottoni írt. Most Novák Zoltán készít egy hasonlót. Ő a Ceausescu-korszak magyarságpolitikájáról ad ki egy forráskiadványt 1965-től ‘72-ig. Pillanatnyilag Novák Zoltán látja át a legjobban ezt a korszakot. /Sylvester Lajos: Kisebbségtörténeti képzés Árkoson (Interjú dr. Bárdi Nándor történésszel). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 25./
2009. augusztus 12.
„Eddig egyszerű volt a képlet: Tőkés László a zöldeknél ült, ahol elmondta, amit gondolt, Sógor Csaba és Winkler Gyula a néppárti frakcióban meg nem igazán került összetűzésbe a románokkal. Most, hogy mindhárman az Európai Néppárt soraiban ülnek, kíváncsian várom, mit tesznek” – ecsetelte Vizi Balázs, a Magyar Tudományos Akadémia Etnikai-Nemzeti Kisebbségkutató Intézet munkatársa a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor egyik előadása után az ÚMSZ-nek. A magyar kormány Románia uniós csatlakozása előtt semmit nem tett az erdélyi magyarokért. A románok, a szlovákok szebbnél szebb kiadványokkal, filmekkel, DVD-kkel, tankönyvekkel bombázzák az európai közvéleményt – sokszor hamis történelmi adatokat sulykolva beléjük –, a magyar nemzetpolitika viszont még nyomokban is alig lelhető fel Brüsszelben. Egy belga képviselő azt tudja, hogy ezer éven keresztül a magyarok elnyomták a szlovákokat, a románokat, egy a több évvel ezelőtti kiadvány így mutatta be az EU-országok történelmét. A kiadványokból tudható, hogy Magyarország felelős a zsidóság kiirtásáért. A németeket bemutató részben ez utóbbira még utalás sincs. Egy holland újságíró szerkesztette ilyen kiadvány ellen Magyarországról sokáig nem érkezett ellenvetés. /Oborocea Mónika: Kik támogatnak bennünket? = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 12./
